09.

There Are Worse Things I Could Do

2 hónappal később...

Aggódó tekintetek vettek körben a kórteremben, amitől kezdtem frusztráltnak érezni magam. Az infúzió lassan csöpögött mellettem, jobb kézfejemen egy branül ékeskedett. Nem emlékeztem, hogyan kerültem kórházba. Legfőképp az nem rémlett, miért. Az utolsó emlékem az az, ahogy megetetem a néhány hónapos tigriskölyköket. Ezt követően teljes képszakadás.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Naya, miközben leült mellém és szorosan magához ölelt. Felsóhajtottam. - Rosszul. Hányingerem van.
- Az orvos azt mondta, ez normális a te állapotodban - mosolyodott el, nekem pedig felszaladt a szemöldököm. A húgom kuncogva a hasamra simította a kezét. - Nemsokára nagynéni leszek!
Elkerekedett szemekkel mértem végig a körülöttem levőket. Egy emberként mosolyogtak, az ikrek tekintete talán könnyes is volt. Megráztam a fejem.
- Az nem lehet. Én... Terhes? Nem, ez valami félreértés... Biztosan összekeverték egy másik lánnyal a leleteim. Tegnap megint alig ettem, szinte semmit... Biztosan ezért kerültem ide - dőltek belőlem a szavak, megállás nélkül. Nayara megforgatta a szemeit. - Az ingadozó súlyod miatt rendszertelen a menstruációd, igaz?
Aprót biccentettem, majd a szám elé kaptam a kezem. Lassan két hete késik... A naptáram szerint. Amióta rendszertelenül étkezem, kimaradoztak a vörös napok. Ettől függetlenül nem eshettem teherbe, hisz védekeztünk a pilótával. De, mi van akkor, ha esetleg elszakadt vagy lejárt az óvszer felhasználhatósági ideje?! Egyikőnk sem nézte meg...
- Szólunk az orvosnak, hogy felébredtél. Később még benézünk - simított végig a vállamon Eduardo, a többiek pedig kórusban s fülig érő vigyorral elköszöntek. Képtelen voltam megszólalni. Lehetetlennek tűnt, hogy bármit is mondjak. A kórterembe belépő doktornak sem tudtam köszönni; még mindig döbbenten meredtem takaróval borított hasamra. - Lousie, mostantól jobban oda kell figyelned magadra. A kicsi ugyan még egészséges, de ha így elhanyagolod az étkezéseket, nemcsak magadat bántod, de őt is. Beteggé válhat. Tudom, még korai megkérdeznem... Szeretnéd megtartani a babát?
Egyből a fehér köpenyes felé kaptam a fejem. Mégis hogy kérdezhet ilyesmit? A szívem szakadna meg, ha el kellene vetetnem a kicsit. Mindig is sarlatán dolognak tartottam az abortuszt. Egyszerűen borzasztó és undorító eljárás.
- Természetesen - vágtam rá azonnal, a doki pedig bólintott egyet s elhagyta a szobát. Az ablak felé fordulva utat engedtem könnyeimnek. Túl sok minden zúdult rám az elmúlt percekben. Épphogy lehunytam szemeim, megcsörrent a telefonom. Szipogva magamhoz vettem a készüléket. A kijelzőn villogó név láttán elfogott a kétségbeesés. Lewis. - Ne most!
Egy határozott mozdulattal kikapcsoltam a mobilt. Egyelőre nem szerettem volna beszélni vele. Ha, minden biztossá válik, megfogja tudni. Addig semmiféleképpen sem.

*

Pár héttel később... | 2016. október

Bátran kijelenthetem, hogy a várandóság meghozta az étvágyam. A nap 24 órájában ennék; a múlt éjszaka is képes voltam felkelni és megenni a vacsoramaradékot. Nayara és a szüleim, illetve az alapítvány dolgozói nem ismernek rám. Legnagyobb meglepetésemre, senki sem kérdezett az apa kiléte felől.

Egy ember azonban még nem tudott mindezekről. Ahogy az étvágyam jött, úgy osont el a bátorságom. A szívem már a terhességem legelső pillanatában telefont ragadt volna s tárcsázta volna Lewis-t, ám az eszem még várakozott. Mindenről beszélgettünk az elmúlt napokban, hetekben... Kivéve arról, hogy hamarosan apa lesz. Túl a 13. héten lassan esedékessé vált az a halogatott hívás.

Egy bögre, gőzölgő kakaó és a mobilom társaságában ültem ki a szobám erkélyére. Miután vettem egy nagy levegőt, megkerestem a világbajnok nevét és elindítottam a hívást. Néhány kicsöngés után felvette.

- Kezd gyanússá válni, hogy szinte minden nap beszélünk - hangja derűs volt, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Pár perc erejéig elővettem a szarkasztikus énem. - Ha zavarok, letehetem. Van sokkal izgalmasabb dolgom is, mint egy sztárpilótával csevegni. Majd' elfelejtettem... Gratulálok az 50. győzelmedhez!
- Köszönöm. Ezek szerint, figyelemmel kísérted az eseményeket - vonta le a következtetést, miközben én elfogyasztottam a kakaóm egy részét. - Igen, az egész hétvégét végig izgultam. Bár, a szívem mélyén éreztem, hogy felesleges.
- Évtizedek óta versenyzem, mégis minden egyes versenyen van bennem némi izgalom. Szerintem, ez teljesen normális - reagált a mondatomra; a háttérben ajtónyílásra lettem figyelmes. - Túl sokat beszéltünk rólam. Mesélj, mi van veled?
A jókedvemet azonnal szorongás és idegesség váltotta fel. Alsó ajkamba harapva tologattam ide-oda a bögrét az asztalon.
- Eduardo szabadságra küldött, így kicsit unalmasak a mindennapjaim. Nayara igyekszik programokat szervezni, de neki ott a tánc... Nekem maradt a tv, a zene és az olvasás - egy szóval sem említettem meg, miért vagyok itthon lassan 1 hónapja. - Nemsokára látjuk egymást, ugye?
- Holnap délután landolok Mexikóban - a levegőt szaporán kezdtem szedni, kis híján leszédültem a székről. - Ha van kedved, találkozhatnánk.
- Persze, semmi akadálya - vágtam rá gondolkodás nélkül s lenéztem a hasamra. Alig láthatóan, de növekedett. Nagyot nyelve felsóhajtottam, majd végigsimítottam a pocakomon. - Valamit mondanom kell, személyesen.
- Megijesztesz, valami baj van? - kérdezte aggodalmasan, mire könny szökött a szemembe. A manóba, rettentő érzékeny vagyok, már most. Mi lesz később? - Bajnak nem baj, legalábbis számomra nem az. Holnap elmondok mindent, nem telefonon szeretném.
Még beszéltünk egy keveset, aztán megszakítottuk a vonalat. Lábaimat magam alá hajtogatva meredtem a házunkkal szemben lévő parkra. El sem hiszem, hogy annyi átvergődött és álmatlan éjszaka után végre elmondhatom Lewis-nak, hogy nemsokára nemcsak az unokahúgára, hanem a saját gyerekére is vigyázhat.

*

Torkomban jókora gombóccal szálltam ki anya mellől, miután leparkolt a megbeszélt étterem előtt. Pulóveremet minél lejjebb húzva haladtam a bejárat felé, miközben hátrafordulva intettem egyet a sofőrömnek. Lábaimat mintha betonba öntötték volna, úgy cövekeltek le a pilótát meglátván. Most már nincs visszahátrálás!  Szedd össze magad, Cox!
Hajamba túrva közelítettem meg az asztalt, ahol Lewis várt rám. Azonnal felpattant a helyéről, arcon csókolt s kihúzta a székem. Fülig vörösödve foglaltam helyet, majd levettem a sapkám. Rettentő zavarban éreztem magam.
- Csodásan nézel ki - dicsért meg pár perc néma csend után, én pedig elmosolyodtam. A kicsi pont akkor rúgott egyet, mikor meg akartam szólalni. Elfojtottam a feltörni készülő nyögést. - Köszönöm. Kicsit összekaptam magam az utóbbi hónapokban. Többet eszem, mint régen és nem bánom.
- Ezt örömmel hallom. Tényleg, elképesztően gyönyörű vagy - alsó ajkamból lassan ömölhetett volna a vér, annyira belemélyesztettem fogaim. - De, nem hiszem, hogy erről szerettél volna személyesen beszélni velem.
- Nem, tényleg nem erről van szó - kortyoltam bele a narancslevembe, aztán lepillantottam a pocakomra. - A helyzet az, hogy... Babát várok. 3 hónapos.
Lewis szemei elkerekedtek, akárcsak ajkai. Mellkasa szabálytalanul emelkedett fel s le, ujjai kis híján szétroppantották a poharat. Fogalmam sem volt arról, hogy örömében reagált-e így, vagy dühében. Semmi se tudtam leolvasni arcáról.
- Megértem, ha nem szeretnéd vállalni, egyedül is megoldom valahogy. Keresek másodállás, vagy ilyesmi - kezdtem bele félénken, mire rendezte vonásait és a kezemért nyúlt. Szája széles mosolyra húzódott, tekintete elhomályosult. - El sem tudod hinni, mennyire boldog vagyok. Természetesen mindenben támogatlak titeket, ez nem is kérdés.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem hittem volna, hogy a világbajnok ilyen pozitívan fogadja majd a hírt. Sőt.
- Költözz hozzám, Monaco-ba - nyögte ki pár pillanat múlva, én pedig a meglepettségtől majdnem lefordultam a székről. Csak tátogtam és pislogtam, mint hal a szatyorban. Az agyam teljesen leblokkolt. - A közelemben akarlak tudni téged és a babát is.
Szóhoz sem jutottam. Őszintén szólva, még sosem kellett ilyen nehéz döntést meghoznom. Kétségbeesetten meredtem a pilóta sötétbarna szemeibe. Hogyan döntsek? Nemcsak magamra, hanem a családomra és a barátaimra is gondolnom kell.
- Az evés után elmondom, hogy döntöttem - böktem ki közel negyed óra múlva, Lewis pedig megértően bólintott egyet.

Sziasztok!

Sikerült befejezni a fejezetet, így azonnal közzé is teszem 😀 Köszönöm BellaLili segítségét, illetve a kétségbeesett bejegyzésemhez érkezett 3 kommentárt - Lili, Dius és Petra -, nagyon megörültem, hogy van értelme írnom 😊 Igyekszem az Epilógussal, aztán lesz egy dizájn csere és lassan felkerül az új sztori fülszövege... Már alig várom 😁 További szép napot, vigyázzatok magatokra ebben a forróságban 😉 Pusszpáá evribádii,
Macy

Érdemes folytatni?

Sziasztok!

Hetek óta kint van a 8.fejezet, azonban magasról rá van tojva.😌 Ennyire rossz lett?😟 Esetleg ne fejezzem be ezt a történetet, hanem vágjak bele az újba?😕 Pötyögjétek ide, a bejegyzés alá, mi legyen!😊 Sokat segítene, mert én is szeretnék haladni a továbbiakkal és nem egy helyben toporogni 😕

Macy

08.

Sziasztok!

Hivatalosan is leérettségiztem - múlt szerdán kaptam meg a bizonyítványom😃 -, rendesen megdolgoztam érte😁💪 Mostantól van időm a történetekkel foglalkozni😊 Ha már a történeteknél tartunk... Átgondoltam az Újonc a gyárban-t és arra jutottam, hogy nem az lesz a következő sztori😊 Egy másik történethez több ötletem van, először azt írom meg s csak utána barangolnánk a brackley-i rengetegben😊 Szerencsére még időben gondoltam át, a design és a fülszöveg cseréje előtt😊 Tudom-tudom, beharangoztam már... Ne haragudjatok!😔 Szóval, a következő történet címe Budapest extrákkal😃 A fülszöveg megírás alatt, így arról még nem nyilatkozom😊 Köszönöm az előző részhez érkezett 1 kommentárt Diusnak, illetve a 3 pipát s BellaLili segítségét💕 1 fejezet...😊 A rész képe nem véletlenül ilyen... +18😊 Aki nem bírja az ilyesmit, nyugodtan ugorja át a fejezet első felét😊😏 További szép napot és jó olvasást kívánok💖

Pusszpáá evribádii, 
Macy

Valószínűleg a rendszertelen étkezésemnek köszönhetően olyannyira összeszűkült a gyomrom, hogy pár falatnál több nem ment le a torkomon. Az éhségemet szerencsére sikerült csillapítani, ám az adagom inkább egy kisgyerekéhez hasonlított, mintsem egy felnőttéhez. Térdeimet a mellkasomig felhúzva raktam le a villát a kezemből, mire Lewis rosszallóan megcsóválta a fejét. Lesütöttem a szemem.
- Ne mondj semmit - kértem halkan s lassan elnyúltam az ágyon. Lábaimmal kis híján lerúgtam a tálcát, melyen a pilóta üres és az én, salátával teli tányérunk volt. Kínos nevetés hagyta el ajkaimat. - Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Nem is értem, mit láttál meg bennem.
- Olyan butaságokat beszélsz - sóhajtott fel, majd lerakta a tálcát a szőnyegre s fölém tornyosult. Szívem majdnem kiugrott a helyéről, ahogy benyúlt ideiglenes pizsama felsőm alá. Tökéletesen kitapinthatta a bordáim. Undorító vagyok. - Én elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Noha zavar, hogy megfeledkezel az étkezésről... De, nem akarlak megváltoztatni. Biztos vagyok benne, hogy nem is tudnálak.
Szavak nemigen jöttek a számra, inkább cselekedtem. Karjaimat Lewis tarkója köré fontam, ő pedig teketóriázás nélkül megcsókolt. A fejem búbjától egészen a lábujjaimig bizsergés fogta közre testem. Ellenkezni nem akartam s nem is tudtam.
Amint észbe kaptam, már meztelenül feküdtem a hófehér takarón. A világbajnok apró harapásokkal és puszikkal borította be a nyakam, illetve a melleim közti ösvényt.
- Gyönyörű vagy, Louise - hajolt a fülemhez és a fogai közé csíptette a fülcimpám. Nyöszörögve vergődtem izmos teste alatt. Ugyan nem először láttam félmeztelenül, de rendesen felizgatott. Minden egyes porcikám kiabált érintéséért. Alig halhatóan felnyögtem. - Fogalmad sincs arról, mit váltasz ki belőlem.
- Áruld el! - biztatott, miközben lejjebb tolta a bokszerét. Alsó ajkamba harapva körberajzoltam az iránytűt ábrázoló tetoválását. - Valami olyasmit, amit eddig még sosem éreztem. Eleinte kiábrándító volt, ahogy loholtál utánam... Most viszont nem zavar... Sőt. Szomorú lennék, ha nem így történtek volna a dolgok közöttünk.
- Ezt örömmel hallom - csókolt meg ráérősen s mielőtt még jobban belemelegedtünk volna, a bőröndjéhez sietett. Felvont szemöldökkel méregettem a kezében lévő borítékot, melyen a nevem virított, hatalmas betűkkel. Amikor felbontottam a fehér papírost, elakadt a lélegzetem. - 2 teljes hét Barbadoson?! Ez most komoly?
- Teljesen. Persze, csak ha akarod. Mehetek egyedül is, de nem lenne annyira kellemes - húzta el a száját, én pedig mosolyogva megforgattam a szemeim. - Nem vállalok felelősséget azért, ha két nap után megunod a társaságom.
- Dehogy fogom megunni - tornyosult ismételten fölém, majd megcsókolt és a fülem mögé tűrt egy tincset. - Minél jobban megakarlak ismerni.
Megráztam a fejem. Képtelenség, hogy ennyire felkeltettem volna az érdeklődését. Megannyi gyönyörű lány fordul meg körülötte és mégis engem szemelt ki. Felfoghatatlan ez számomra. Merengésemből Lewis finom puszijai rángattak ki. Sóhajtozva túrtam göndör fürtjeibe, melytől halk nyögés hagyta el ajkait.
- Még meggondolhatod magad. Nem erőltetem - susogta alig hallhatóan, miközben megszabadult az alsójától. - Biztosan szeretnéd?
Némi hezitálást követően aprót biccentettem. Miután valamelyest sikerült feszengésem csillapítani s az óvszer is a megfelelő helyre került, a világbajnok óvatosan egyesült velem. Szapora levegővételem lassacskán egyenletessé vált, teljesen ellazultam.
- Jól vagy? - suttogta a pilóta, majd egy csókot lehelt a homlokomra. Hevesen bólogattam; képtelen voltam megszólalni. Euforikus érzés lett úrrá rajtam. Az eddigieknél hangosabb sikoly tört fel belőlem, amikor Lewis fordított a pozíción s én kerültem felülre. - El sem tudod képzelni, mennyire izgatóbb vagy így.
- Csakugyan? - arcom lángolt, mintha leforráztam volna. A versenyző fenekembe markolva erősítette meg kijelentését. A fellegekben éreztem magam. Annyira tökéletes volt minden, hogy rövid időn belül robbantam, mint egy bomba. Testem percekkel később is remegett, szemeim előtt aprócska pontok cikáztak. A pilóta arcát a nyakamba fúrva húzott szorosan magához. Ajkai mindvégig a vállam érintették. - Ugye nem azért vagy szótlan, mert minél hamarabb elakarod felejteni az előbbieket?
Mosolyogva megráztam a fejem s egy puszit nyomtam az arcára. Kavarogtak a gondolataim. Egyáltalán nem bántam meg, hogy lefeküdtem a világbajnokkal. Régóta nem éreztem ilyesfajta forróságot és vágyat valaki iránt.
- Tökéletes volt - szólaltam meg halkan, miközben szembefordultam a pilótával. Homlokomat a mellkasának támasztva hagytam, hogy cirógassa a hátam és puszikkal halmozza el a hajam. - Sokkal jobb, mint amilyennek elképzeltem.

*

Másnap délelőtt vetett ki minket az ágy. Lewis-nak volt még egy kis elintéznivalója a csapattal, így egy gyors zuhanyt követően el is hagyta a lakosztályt. Sokáig csak unottan szörföztem a tv csatornák között, aztán fogtam magam és lefürödtem. Miután felöltöztem, lerobogtam a recepcióra s kértem egy taxit. Az idő sokkal jobbra fordult a tegnapihoz képest, le akartam cserélni a hosszú ujjút egy rövidebbre.
- Fél óra múlva érted megyek. Arra gondoltam, hogy ebédelhetnénk együtt. Csak, ha szeretnéd - vetette fel búcsúzóul a világbajnok, amint szóltam neki, hogy ne lepődjön meg az üres lakosztály láttán, ha visszaér. Bólintottam egyet, amit persze nem látott. - Később találkozunk!
Amikor felértem a lakosztályba, azonnal a bőröndömhöz siettem. Szerencsére a legalján volt egy ceruzaszoknya és egy top, amit a futamra szerettem volna felvenni, ám az időjárás keresztül húzta a számításaim. Miután átvedlettem a nyárias öltözékbe, hajamat alaposan kifésültem s készítettem egy szolid sminket. Elégedetten mértem végig magam.
A hallban vártam a világbajnokot, aki néhány perccel a leértem után lépte át a szálloda bejáratának küszöbét. Elismerően hümmögött, ahogy végigfuttatta rajtam sötétbarna íriszeit.
- Kifogástalanul nézel ki - csókolt arcon, majd összekulcsolta ujjainkat s így andalogtunk az autóhoz. A pályán történtek másodpercek alatt villantak fel előttem; a hideg is kirázott. Lewis azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben. - Mi a baj?
- Semmi. Csak eszembe jutott, mi történt tegnap - húztam el a számat, ő pedig szomorúan felsóhajtott és megszorította a kezem. - Legközelebb jobban odafigyelek rád.
- Az én hibám volt, nem a tiéd - mondtam, ezzel is ostorozva magam. Ez volt az igazság. Csakis magamnak köszönhettem, hogy az immunrendszerem és a testem tönkre ment az önsanyargatástól... Mert ez az volt. Valamikor direkt nem ettem, de általában nem jutott rá időm. Megcsóváltam a fejem. - Aki minderről tehet, az csak és kizárólag én vagyok.
Az étteremig egyikünk sem szólt a másikhoz. Csendben hallgattuk a rádióban szóló dalokat, miközben Lewis ujjai egybefonódtak az enyémekkel. Elmosolyodtam. Lassan kezdtem azt érezni, hogy nemcsak a vadmacskák és a családom, hanem Lewis számára is fontos vagyok.